Molnár Autógáz

Műszaki vizsgáztatás

Feltöltve:
Szerző: admin-molnar

2010.10.01-től a gépkocsik műszaki vizsgáztatását itt helyben telephelyünkön végezzük.

2010. január 1-től a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez érvényesítő címke és plakett tartozik. A környezetvédelmi igazoló lap (zöldkártya) 2010. január 1-jei hatállyal megszűnt. A járművel a közúti forgalomban a forgalmi engedélybe bejegyzett érvényesség időpontjáig lehet részt venni.

Lényeges változás, hogy a tulajdonos, üzemben tartó felelőssége megnő a jármű műszaki állapotát illetően, a jogszabályokban meghatározott követelmények tekintetében. Amennyiben a vizsgálat során a jármű nem felel meg, úgy január 1. után a jármű forgalmi engedélyének érvényességét megszüntetik, és eltávolítják a környezetvédelmi plakettet, valamint az érvényesítő címkét a jármű rendszámáról. Ebben az esetben a forgalmi engedély érvényessége az ellenőrzés napján szűnik meg, így a jármű vezetője a járművével – saját felelősségére és kockázatára – a helyszínt elhagyhatja, hogy azt műszaki vizsgára felkészítse.

Műszaki vizsga megkezdése előtt azonban a jármű átvizsgálásra kerül, a hibátlan, vagy a megjavított járművön ezt követően indul el a hatósági tevékenység, azaz a műszaki vizsga a tulajdonos (illetve megbízottja) kérelmére.

A felkészítés és a vizsgáztatás minden autómárkára vonatkozik (személygépkocsikra és kisteher-gépjárművekre 3500 kg-ig.

Műszaki vizsgához szükséges iratok:

A műszaki vizsgálat megkezdése előtt a következő okmányok bemutatása szükséges:

  1. A vizsgálathoz szükséges okiratok (magánszemély):
    • Személyazonosító igazolvány (és lakcím igazolvány) vagy
    • Útlevél és lakcím igazolvány vagy
    • Új típusú vezetői engedély és lakcím igazolvány.
  2. A vizsgálathoz szükséges okiratok (cég):
    • Cég cégbírósági bejegyzése,
    • Aláírási címpéldány,
    • Az aláírási címpéldányon szereplő személy azonosításához szükséges okmány, vagy a meghatalmazott azonosításához szükséges okmány (1. pont szerint).
  3. A vizsgálandó jármű okmányai:
    • Forgalmi engedély vagy;
    • Vonóhoroghoz tartozó műbizonylat;
    • Hatósági határozat vagy
    • Ideiglenes forgalomban tartási engedély vagy
    • Műszaki adatlap vagy, járműkísérő lap.
    • Törzskönyv (ajánlott)
    • Kötelező felelősségbiztosítást igazoló irat
  4. Új vonóhorog felszerelés esetén:
    • Vonóhoroghoz tartozó műbizonylat
  5. Gáz üzemű autó esetében:
    • Gáztartály megfelelőségi tanúsítványa
    • Egyedi átalakítási engedély (nem sorozatengedélyes autók esetében)

Budapestről

Kecskemétről

Szegedről